єgч вαяάт ђαℓℓנα α šzíυєм ∂αℓάт, έš єℓ∂ú∂øℓנα, ђα ηєм ємℓέκšzєм яά.♥

Aki tudja a szép könnyelmű élet titkát, megbecsülendő kincs"

Eclipse tartalma

 


Bevezetés:
"Az összes kísérletünk a megtévesztésükre hiába való volt. Elhűlve figyeltem, ahogy felkészül arra, hogy megvédjen. Bár létszámfölényben voltak, erősen koncentrált ahhoz, hogy ne áruljon el semmilyen kétséget. Tudtam, hogy nem számíthatunk segítségre – ebben a pillanatban a családtagjai is az életükért harcoltak, ahogy ő is a miénkért. Meg fogom-e tudni valaha is a másik harc kimenetelét? Megtudni azt, hogy kik a győztesek és a vesztesek? Elég sokáig fogok élni ahhoz? Ennek az esélye nem igazán tűnt nagynak. Fekete szemek, melyek hevesen sóvárognak a halálom után, és azt a pillanatot figyelik, mikor terelődik el a védelmezőm figyelme. A pillanatot, amikor valószínűleg meghalok. Valahol, messze, nagyon messze a hideg erdőben egy farkas vonított."
/Stephanie Meyer: Eclipse/

 

Rövid tartalom

Az Olaszországban történtek után Bellának nemcsak a Volturitól kell tartania, hiszen Charlie szobafogságra ítélte a motorozás miatt, így csak meghatározott időben találkozhat Edwarddal. Jacobbal viszont kibékül, bár Edward még mindig nem tartja biztonságosnak Jacob barátságát. De a büntetés is lejár, lassan kezd minden visszaállni a rendes kerékvágásba. Közben kiderül, hogy a Seattleben történő, megoldatlan gyilkosságok mögött újszülött vámpírok állnak.
Bella rájön, hogy Jacob iránt is különösen érez, meg is csókolja, de tudja, hogy szíve igazából csak egyetlen férfiért dobog.
..







Weblap látogatottság számláló:

Mai: 8
Tegnapi: 72
Heti: 164
Havi: 1 192
Össz.: 966 445

Látogatottság növelés
Oldal: •.••♥Eclipse^^•.••♥
єgч вαяάт ђαℓℓנα α šzíυєм ∂αℓάт, έš єℓ∂ú∂øℓנα, ђα ηєм ємℓέκšzєм яά.♥ - © 2008 - 2024 - petruskah.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »